32. Run-away

Ajánlott zene: Hurts - Wonderful Life

http://www.youtube.com/watch?v=1TB1x67Do5U

Hogyan kerültem a vonatpályaudvarra? Azt nekem is jó lenne tudnom. Minden olyan gyorsan történt, hogy nem látom át az egészet. Össze vagyok zavarodva. Ez már túl sok nekem. Kiábrándultan, csalódottan ücsörögtem a váróban, közben bőröndöm zipzárát huzogattam jobbra-balra. Nagyokat nyeltem, és próbáltam nem sírni. Néztem az ablakon, ahogy a felkelő nap fénye egyre inkább arcom felé igyekszik. Valahogy most ennek sem tudtam kifejezetten örülni. Olyan üres voltam, mint a váróterem. Hogy hova akartam menni? Nem tudom. Leginkább el. Nem érdekelt, hogy hova, de nem akartam senkit. Se szülőt, se testvért, se barátot, se szerelmet. Senkit. És ez a mély önsajnálat odáig kerekedett, hogy vettem egy vonatjegyet a legelső járatra, ami indul. 

Elszántan szorongattam a New Jersey-be szóló jegyemet. A rajta álló számok és betűk jelentéktelenül sorakoztak, szemem képtelen volt rájuk koncentrálni.

A váró csendjét hirtelen hangos, dobbantós léptek törték meg. Mikor feltekintettem, egy középmagas, határozott vágású, vad külsejű srácot pillantottam meg. Fekete acélbetétes cipőt, fekete bőrdzsekit és egy elnyűtt farmert viselt. Bal fülében egy ezüstkarika volt. Robotszerűen huppant le a tőlem távolabb eső széksorba. Csak egy kis sporttáska volt nála, de az teljesen meg volt tömve. Elővett belőle egy fehér notebook-ot, majd az érintő füleleten játékosan körözött. Kicsit feltűnően bámultam, így elfordítottam a fejem és elővettem a táskámból az éppen aktuális Glamour magazint, melynek címoldalán Emma Watson vigyorgott. Szörnyen felszínes nő látszatát kelthettem. Szép smink, divatos, jó minőégű ruhák és Samsonite bőröndök. Az egész egy hatalmas klisé. És akkor megszólított:

- Figyelj csak - köszörülte meg a torkát - Nincs véletlenül egy tollad?

Hangja kellemesen szállt a levegőben, olyan hang volt, ami biztosan megnevettet még akkor is, ha minden ellenedfordul a világon. Becsuktam a magazint, majd letettem magam mellé.

- Persze, mindjárt keresek.

Ölembe vettem sötétbarna kézitáskám, majd lázas keresésbe kezdtem. Mindent megtaláltam, amire csak szükségem lehetne egy lakatlanszigeten, de a tollért most meg kellett küzdenem.

- A női táskának nincsen alja - nevette, majd lehuppant mellém.

Így közelebbről tűnt csak fel, mennyire határozottak és élesek a vonásai. Keskeny szája volt és mélyen ülő, veszélyes szemei. Az egész lénye valami nagyon félelmeteset, de mégis vonzót sugárzott magából. Amikor elmosolyodott kitűntek éles szemfogai, amik csak mégjobban tetézték ezt az amúgyis különc kinézetet. 

A táskám legmélyén megtapintottam egy hosszú, műanyag tárgyat, majd előhúztam. Átnyújtottam neki, de csak akkor vettem észre, hogy egy szemceruza.

- A franc essen bele! - kiáltottam fel, majd idegességembe megfogtam a táskát és kiráztam belőle mindent. A mobiltelfonom, kulcsom, pénztárcám és Ipodom hangos koppanással érkeztek le a kőpadlóra. Utolsóként végre a toll is. Lehajoltam érte, majd egy erőltetett vigyorral a kezébe nyomtam.

- Tudok valamiben esetleg én is segíteni? 

Majdnem kinevettem szegényt. Pedig tényleg csak jót akart. És valószínűleg ez a melodráma nem éppen olyan dolog volt, amire feltétlenül vágyott. Én viszont nem arról vagyok híres, hogy a világ legnagyobb pokerface-e vagyok. 

- Van egy AK47-esed? - motyogtam félig nevetve.

- Az nincs, de ismerek egy bérgyilkost - válaszolta, majd odahúzta mellém a cuccát. - Melyik vonattal mész?

- Az 5:34-essel, new jersey-i járat.

- Ott laksz?

- Nem, nem. Csak most jól esne eltűnni.

- Jersey itt van a szomszédban - hahotázott, majd elővett egy darab papírt és rajzolni kezdett.

- Igazad van - sóhajtottam, majd még szánalmasabbnak éreztem magamat.

Nagyot fújtam, majd behúztam a táskám zipzárát. Mániákus igazgató voltam, így addig nem nyugodtam, amíg teljes harmóniában nem álltak a cuccaim.

- És te hová tartasz? - kérdeztem félénken és közben a rajzát bámultam.

- Haza. Én norwalk-i vagyok. 

- Még sohasem hallottam róla, de ez biztos azért van, mert mindig rossz voltam földrajzból.

- Pedig jó hely - mosolygott, miközben erősen koncentrált a magaelőtt fekvő papírra.

Rövid csend következett, bár annyi kérdésem lett volna hozzá, s mondanivalóm még több. Nagyon nehezen tudok a szájamra csomót kötni. Pláne egy ilyen helyzetben.

- Mivel foglalkozol?

- Szociológiát hallgatok - feleltem kissé szégyenlősen. - És te?

- Én a Tisch School of the Arts-ba járok - válaszolta és felnézett a papírból.

- Komolyan? - kerekedtek el a szemeim.

- Igen - mosolygott - ha minden igaz, akkor rajzfilmeket fogok csinálni.

- Ez szuper - esett le az állam.

- Nem nagy cucc.

Egyre jobban felkeltette az érdeklődésem a srác. Olyan volt, mint egy meghódítatlan sziget, amit sose fogok tudni megmászni. De nem is akartam. Megelégedtem azzal, ha csak a völgyében barangolok. A nevét még nem is tudtam.

- Amúgy Melinda Carnal vagyok - nyújtottam a kezem. - De maradjunk a Lindánál.

- Mark Flayer - szorított meg kedvesen.

Mosolyogva ültem a tudattal, hogy mellettem ül a Cartoon Network következő vezérigazgatója és kényelmesen dőltem hátra a műanyag széken.

- És Linda - emelte fel a hangját - Miért kell neked menekülnöd? Megöltél valakit?

Magam elé nevettem. Annyira komikus volt ez a helyzet. Nem elég, hogy jelenleg is két fiú között örlődöm, most jön egy harmadik. Hova lettek a nők?

- Nem öltem meg senkit - somolyogtam. - Ez bonyolult.

- Ennyire?

- Hát. Az értelmiképességeid meg vannak, hogy megértsd. De én vagyok képtelen úgy elmondani, hogy felfogd.

- Na, ezt utálom - fortyogott - Szóval, itt az ideje, hogy elmond egy idegennek életed rejtett titkait.

- Legyen - egyeztem bele egycsapára - Volt egy hosszú kapcsolatom, ami alatt beleszerettem egy másik srácba. Azóta szakítottam a hosszú kapcsolattal, de a másik srác is eltűnt. Most együtt voltam pár hónapja a Greyground énekesével...

- Várj - szakított félbe - Dylan Hawkinsszal?

- Igen vele, de lényegtelen. Mert úja előtérbe került a másik srác. És megcsókoltam. Összezavaradtam. Aztán meg megbocsátott. Kibékültünk. De már semmi nem volt az igazi. - sóhajtottam. - Aztán írtam egy búcsúlevelet és itt vagyok.

- Ne hibáztasd magad érte.

- Akkor mégis kit?

- A körülményeket - harapott az ajkába, majd a csomagjai közül előrántott egy doboz sütit. - Kérsz egy kis szerencsesütit? 

- És megfogja mondani, hogy mit csináljak? - hitetlenkedtem.

Belenyúltam a dobozba, és anélkül, hogy nézegettem volna a süteményeket, találomra kihúztam az elsőt ami a kezembe akadt. Az omlós tésztát gyorsan feltéptem, anélkül, hogy a papírt szétszakítottam volna.

- El kell szánnunk magunkat, hogy megszabaduljunk eltervezett életünktől, mert csak így élhetjük azt az életet, ami vár ránk - olvastam fel színpadiasan.

Bólintott. Ő is kivett egy süteményt, majd feltörte.

- Jellemző - tört ki nevetésbe, amikor meglátta, hogy az ő sütijében nincs is papírefecli.

- Mondok neked egyet én - javasoltam. - Ne állj szóba ismeretlen balfékekkel, akik a szerelmi életükkel az örületbe kergetnek.

- Miért szabadkozol folyton? Mások embereket ülnek nulla lelkiismeret nélkül.

- Én ilyen vagyok.

- A fűszáltól is bocsánatot kérsz, ha rálépsz?

- Megesik.

Vállatvontam, majd behúnytam a szemeimet és valami nagyon meleg helyre képzeltem magamat. Hirtelen az eszembe ötlött a gondolat, hogy Dylan nem sokára felébred. Nem volt se kedvem, se szívem végig hallgatni őt, így kikapcsoltam a telefonom.

31. Válassz!

Ajánlott zene: Shakira: Underneath Your Clothes
http://www.youtube.com/watch?v=xtyhYMTjF4k&feature=rec-LGOUT-exp_r2-2r-2-HM 

A Starbucks kávézó hátsó üzemi részlegében voltam. De nem egyedül. Ott volt velem életem egyik legnagyobb kérdése, Zackary Baley. Fekete bársonyos haja és kék szeme, olyasmit képviselt számomra, ami másnak a szabadságot, a szenvedélyt vagy akár a mámort testesíti meg. És most itt van mellettem, olyan közel, mint eddig még soha és én hezitálok. Bajban voltam. Mert tudtam, hogy Dylan az a férfi akivel el tudom képzelni az életem hátralévő részét. Okos, tehetséges és az örökösre egy mamutvállalatnak. De mit számít ez, mikor Zackkel nemhogy el tudom képzelni, hogy leélem az életem, hanem egyenesen azt érzem, miatta érdemes élni.
A gyomrom dióméretűre zsugorodott. De nem tétovázhattam sokáig. Eléggé kiábrándító lehet Zack számára, hogy ennyit gondolkozom.
A mögöttünk lévő ajtó kinyílt, és egy kosztümbe öltözött, fontoskodó nő lépett ki rajta, Tina. Magamban elátkoztam negyvenszer a szüleit, amiért nem mentek máshova arra az öt percre, amíg összehozták, majd félénken Zackary-re néztem.
- Tudtam, hogy itt lesztek - csóválta a fejét gúnyos mosoly kiséretében.
- Hogy - kérdeztem értetlenül - Hogy-hogy tudtad?
Az agyam fogaskerekei hangos csikorgásba kezdtek... Szóval ő küldte az sms-t. Hogy lehet valaki ennyire gusztustalan? És azóta nyílván már értesítette Dylant is.
- Tina - dühöngött Zack - Miért csináltad ezt?
A lány csak eréjesen, büszlén vigyorgott, olyan volt, mint egy gőgős pulyka. Kár, hogy szegény nem volt tisztában azzal, hogy ebben a csatában ő nagyobb vesztes lesz, mint én.
- Sose szeretett téged - vágtam hozzá lesajnálva. - Csak egy eszköz voltál arra, hogy ne kelljen szembesülnie azzal, hogy engem szeret.
Tina egyszerűen kinevetett és Zackhez sétált. Megfogta a derekát és magához húzta. Azonban Zack kellelenül eltolta magától és nagyon felidegesítette magát.
- Tina, te nem vagy normális! - üvöltötte. - Takarodj innen a francba! Nem akarlak látni soha többé a büdös életben!
- De Zack - sírta hisztérikusan - Mondd el neki, mondd el milyen jó volt velem.
- Menj el - mondta kiábrándultan.
Tina keservesen sírt, nagyon megalázta őt Zack. Kegyetlen hangja visszhangzott még pár másodpercig. Sajnáltam az összetört lányt, bár megvetést is éreztem. Lassan odamentem mellé és megfogtam a kezét.
- Ha Zack valóban téged szeret - mondtam őszintén és nagyot nyeltem - akkor én eltűnök. Nem akarok ok lenni arra, hogy szétválasszalak titeket.
És kezdtem érteni. Végre értettem, amikor Zack azt mondta, hogy nem akar ő lenni dolog, ami miatt elhagyom Logant. Megráztam a fejemet. Csipkerózsika kb. 10 percig tudta élvezni, hogy tálcán sétált behozzá a hercege. Tudta, hogy nem ez az egyenes út. És Dylant választottam.
- Zack, - fordultam felé. - Már késő. Nekem most máshol kéne lennem, valaki mással.
A férfi akit ki tudja hány éven át szerettem, és annyi könnyes éjszakát okozott, sírni kezdett. A jobb orcáján egy könnypatak csordult végig, majd lehúnyt szemmel bólintott. Az egész testem megremegett és, hogy ne lássák, hogy én is sírok, elfodultam.
- Linda - szólt utánam Tina remegő hangon. - Nem szóltam Dylannek. Idegesítően kedves vagy, nem tehettem meg veled.
Elmosolyodtam. És hirtelen megszólalt a csengő a szívemben és úgy éreztem, hogy rohannom kell. Letöröltem a könnyeimet és futni kezdtem egészen az idült raktárépületig. Vagy 20 háztömbnyit futottam, és becsületemre válljék, hogy fél óra alatt sikerült is odaérnem. A szívem a torkomban dobogott, és reméltem, hogy sikerül elkerülnöm a két szék közül a padalá effektust.
Azonban amint lábaimat egyre gyorsabban kapkodtam egymás után elkerülték a figyelmemet az emberek. És sajnos gyönyörű ruhácskámat beterítette egy nagy adag krémcappucino.
- Ó, hogy az a... - szitkozódtam, amikor  bankár kinézetű szemüveges férfi rámlögybölte a kávéját.
- Bocsánat - mondta és már nyúlt is egy zsebkendőért.
Mikor egymásra néztünk szemünk mosolyogni kezdett és hatalmas ölelkezésben törtünk ki.
- Gerry, te ügyetlen bohóc! - szidtam meg régi osztálytársam.
- Én vagyok a bohóc? - nevette. - Hát te meg mit keresel ebben a hacukában?
El is feledkeztem, hogy nem éppen utcára való a kinézetem. Hangosan nevettem, leplezve zavarom, szerencsére nem vagyok azaz elpirulós típus.
- Klipforgatás - nyögtem ki nyerítve.
- Nocsak, megint énekelsz? - kérdezte megörülve. - Majd szólok Samuelnek is, ő nagyon szerette a hangod.
- Azt hiszem ezt csak azért mondta, mert meg akart dönteni - nevettem.
- Nagyon örülök, hogy láttalak.
- Én is, tényleg. Kár, hogy nem máskor futottunk össze, mert most rohanok.
- A ruhakárt azonnal megfizetem - jelentette ki és a csekkfüzetéért nyúlt.
- Gerry, mondd csak van most barátnőd?
- Nem, de az ha eljössz velem vacsorázni nem oldja meg a ruha problémát.
- Lehet, de viszont nekem van egy egyedülálló, kedves, szép és okos barátnőm... - utalgattam.
- Melinda ne csináld! - nyögte. - Tudod, hogy utálom a kerítést...
- De így nem kell kipengetned 300 dollárt - javasoltam.
- 300 ez a gönc? - kerekedett el a szeme. - Na add meg a számot és ne is lássalak. Remélem nem egy bányarémet sózol rám.
Gyorsan megadtam neki Esthelle számát, és már gondolatban az esküvőjük szalvétaszínét taglaltam. Folytattam a rohanásomat és persze a cipősarkam nem tintániumból készült, szóval egy sarokkal kevesebbel érkeztem meg a placcra. A forgatás még nem kezdődött el. Mindenki telefonált, senki sem ült, vagy pihent. Amikor a távolból megpillantott egy szervező rohanni kezdett felém. Úgy éreztem magam, mint egy hurrikántúlélő, aki három nap után bukkant elő a romok alól.
- Hova tűntél? - kérdezte ingerülten a férfi. - Mindenki rád vár vagy egy órája.
- Dolgom volt.
- És, hogy nézel ki? - forgatta a szemeit. - Inkább nem is akarom tudni hol voltál.
Úgy éreztem, mintha az anyukámmal folytatnék beszélgetést. Mégis micsoda dolog, így kérdőre vonni, amikor életemben először szól hozzám? A hajam még normálisan állt, és a sminkem is csak alul mosódott el. Jó, volt rajtam egy gigantikus sárga folt, ami inkább hasonlított hányásra, mint kávéra, de ez a kedves fogadtatás arra ösztökélt, hogy a lehető leghatározottabban viselkedjek a helyzetben.
- Én elmegyek átöltözni.
Azzal beléptem a stylist lakókocsiába, és gyorsan kibújtam a bohócjelmezből. Óvatosan széthúztam a ruhásállványt, majd két nagy bunda közé bepaszíroztam a beszennyezett ruhát. Ott álltam bugyiba és melltartóba, és bármelyik ruhát néztem mindegyik kicsi volt rám. Átmentem egy másik állványhoz, ahol levetett ruhák voltak. Valószínűleg statiszták, vagy táncosok civil ruhái voltak. Gyorsan belebújtam egy szűk, indigó farmerbe, valamint egy vajszínű jumperbe. Ez Lindis. Egy tükör és egy fésű segítségével lófarkat készítettem bogyorált hajamból. Feltűnésmentesen kiosontam a kocsiból, majd a spotra rohantam.
- Linda! - üvöltötte a távolból Sally.
Szapora lépteim szinte repítettek felé, és a kényelmes tornacipő enyülést nyújtott fáradt alsóvégtagomnak.
- Annyival jobb ez a szerelés! Megérte rá várni!
- Hú, ne is mondd... - válaszoltam zavartan, majd Sally útba igaztított.
Dylan és a fiúk már nagyban forgattak, amikor megérkeztem éppen az utolsó versét vették. Jó volt nézni, amint szerelmem azt csinálja, amihez tehetsége van, de még jobb, amit szeret is. A szerelmem. És igen, Dylan Hawkins.
A srácok izzadtan énekeltek a kocsironcs tetejéről, V betűt formázva izzadtságuk díszelgett szürke trikójukon. Egy perccel később pedig már Dylan rám mosolygott és odarohant hozzám. Erős karjai szorosan öleltek, és az izzadtság nem csak szexin mutat egy pasin, büdös is tud lenni. Főleg ilyen közelről.
- Fú, kéne egy Old Spice - javasoltam fuldokolva.
- Férfi vagyok, nem izzadok rózsavizet - felelte és megcsókolt.
- Lehetne ez egy új dalod címe.
Mosolygott, de szemei arról árulkodtak, hogy valami nagyon nem tetszik neki.
- Valami baj van?
- Hova tűntél olyan hosszú időre? Ne hidd azt, hogy nem tűnt fel - azzal a mondat végén ajkába harapott.
- Csak a smink, a ruha... ez az egész - hadováltam. - Tudod, ki kellett szellőztetnem a fejem.
- Ha nem akarod, akkor elmehetsz.
- Dehogyis! - sivítottam, majd nyakába kapaszkodtam. - Már annyira izgulok.
- Valamiért az az érzésem, hogy titkolózol.
- Ne aggódj már ennyit. Nagyon szeretlek, csak meg kell szoknom ezt a felhajtást.
- Tudom, igazad van. Bocs, hogy gyanusítgattalak. Tiszta hülye vagyok.
Ezt gyorsan benyalta. Annyira gonosz tőlem, hogy hazudok. De talán ezzel befejezhetem ezt az egész Zack-krizist. Szeretem Dylant és talán minden rendben lesz, ha erről nem beszélünk többet.
- Fel kéne venni a szerelmes jeleneteket - mondta.
- Akkor talán megkéne tanítanod a színpadi csókot - vigyorogtam kedvesen.
Kéz a kézben elindultunk az autóroncs felé. A szívem úgy dobogott, hogy azt hittem kiesik a helyéről. A kezem izzadt, de attól tartok most nem a szerelem miatt...

Forgatás II.

Ajánlott zene: Avril Lavigne - Complicated
http://www.youtube.com/watch?v=2vgBaRGKSpo

- Chad nyisd ki az ajtót, segítenünk kell! - kiálltottam, miközben a kocsi hátuljában felborítottam az összes zenefelszerelést, elsősegély doboz után kutatva. 

A fiúk nem igazán értették mi bajom van. Csöndben tűrték, ahogyan hisztériázom, majd hangos nevetésben törtek ki. Kezdett minden idegesítően érthetetlenné vállni.

- Nyugi Lindi - kuncogta Dylan - Ez csak a forgatás miatt van.

Az állam a bokámig esett. Mindezt megrendezte? Csak díszlet az egész? Álmomban nem gondoltam volna, hogy ide hoz.

- Ez? - kérdeztem óvatosan. - Összetörettél egy ugyanolyan minit, mint ami nekem volt?

- Hát mikre nem képes ez az ámorozó! - kiálltotta Chad.

- Tudtam, hogy tökre meg fog ijedni! - ingatta a fejét Clarck. - Mondtam nekik, hogy avassanak be mielőtt ideérünk. Egy nő nem értékel egy ilyen poént.

- Tulajdonképpen tényleg elég hülye vicc volt - vallottam be, majd odasétáltam Dylanhez és belekapaszkodtam a bőrdzsekijébe - Hülye, de állati romantikus.

- Állati romantikusan majdnem megöltelek akkor - emlékeztetett.

A távolban egy szőke, dekoratív mindenlében 200 kanál lány közeledett. Barna western csizmát, rövid farmert és egy kinyúlt, piros pólót viselt. Kezében egy adóvevőszerű szerkezet, fején egy fülhallgató volt.

- Na madárkáim, irány a smink! - szólalt meg vinnyogó hangon - Á, Linda örülök, hogy Dylan rábeszélt, hogy eljöjj.

- Sally? - kérdeztem bizonytalanul. A nő ugyanis nem úgy festett, mint pár hónapja.

- Atkins diéta, és sok szex - kacsintott.

A sminkben Lyvia Monde várt, francia L'Oreal smink és maszkmester. Már távolról felismertem. Először úgy bolyongtam ott, mint valami idegen, de Dylan hamar észre vett és integetni kezdett.

- Linda, hagy mutassam be neked Madmoiselle Monde-ot - mutatott a hölgyre, miközben az ingébe tűrt papírpártedlit húzta le magáról.

- Bonjour! Je m'appelle Linda Carnal. J'aime ton art - nyújtottam kezet.

- Merci. C'est trés belle! - válaszolta és hangja úgy morajlott, akár egy tengerbúgócsiga.

Leültetett a sminkszékbe, majd hirtelen egy újabb embert hozott oda Dylan.

- Elnézést, de el kell rabolnom a kisasszonyt a ruhacserére - mondta Lyviának, aki bólintott és neki látott a szemem kifestésének.

- Lyvia, egy pillanatra szabad lenne elvinnem Lindát? - nyomatékosította a mellette álló látszólag férfi.

- Ó, elkalandoztam, bocsi - nevette Lyvia.

Dylan bemutatott Omar Rodrigueznek, aki állítólag egy híres mexikói stylist. Bevitt a lakókocsiába, majd miután levetköztem csóválni kezdte a fejét.

- Hát nem éppen konfekcióméret - hümmögött, majd eltűnt a szekrényben.

- Akarod mondani egészséges a BMI-m - javítottam ki.

20 éves vagyok, 170 cm és 63 kiló. Nem mondom lehetne miből fogynom, de inkább vagyok ilyen mint egy sesegg-semell pálcikacsontváz. Ha meg nem talál rám ruhát eza  ficsúr, az se vág falhoz különösebben. Burberry kabát van rajtam, amire fél évig spóroltam, szóval igencsak befoghatja.

- Mit szólsz egy 2006-os őszi, Yves Saint Laurent-hoz? - vezetett elő egy vállfán egy fekete pillangó ujju ruhát, karcsúsított derékkal.

Isteni volt, de tudtam, hogy kicsi. Maximum 36-os volt, de én 38, inkább 40-es vagyok.

- Hát megpróbálom belepréselni magam.

Azzal kivettem a kezéből a ruhát és felöltöttem. Ahogy sejtettem nem éppen a legjobban állt. A válla nagy volt, a csipője kicsi, de a mellemnél is szűk.

- Mint egy cifrakrumpli - nyafogta.

- Kösz a bókot, magamtól is látom - kibújtam a ruhából és még azzal se bajlódtam, hogy kifordítom neki.

Fél óra keresgélés után találtunk egy márkátlan, törtfehér-piros csíkos buggyos ujju felsőt, valamint egy farmer kertésznadrágot. Jobban hasonlítottam egy bohócra, mint egy szexi nőre, de nem érdekelt. Már menni akatam.

- Ez így szar - nyögte ki, majd levetette a kertésznadrágot és helyette egy barna ceruzaszoknyát adott rám, rövid bokacsízmával.

-Szuper lesz - nyugtáztam elégedetten, majd rohantam a sminkbe.

Szerencsére nem sokat kellett ott időznöm. Lyvia nagyon értett a dolgához, percek alatt embert varázsolt belőlem. Néhány csepp alapozó és szemfesték. Natúr száj. De a műszempillát muszály volt kipróbálnom!

Miután elkészültem le akartam fotózni magamat, így előkaptam a mobilomat. Önnek egy új üzenete érkezett - állt a képernyőn. Gyorsan megnéztem, mivel ismeretlen számról érkezett. 

***folytatás következik hamarosan***

Kérlek, ha van egy kis időd szaladj le a Starbucksba, Z

A mondatot még vagy négyszer ismételtem meg magamban. De sikerült felfogni. Zackary látni szeretne, vagy beszélni akar velem. A szívem hevesen kezdett kalapálni. Körbenéztem. Ez az egész hacacáré többek között miattam is van. Nem tehetem meg velük, hogy egyszerűen csak lelépek. Igazságtalan, udvariatlan és sorolhatnám még az -atlan végződésű szavakat holnapig, ami illene erre a helyzetre. De ugyanakkor egy 10 éves, életemet gyökeresen meghatározó, átsírt estéket megmagyarázó, hosszú beszélgetésre lenne most lehetőségem. Mérlegelnem kellene, hogy melyik a fontosabb. Sokan talán azt mondanák, hogy a múlton nem érdemes rágódni. Mégis ki az a hülye, aki miközben egy rocksztár barátnője és a videóklipforgatásán van azon gondolkodik, hogy vajon, hogyan lehetne elszökni...?

- Linda, készen vagy? - jött oda hozzám a banda asszisztense Soukie.

A japán lány széles vigyorral simította meg a karomat. Fején fülhallgató, kezében egy félig megkezdett szendvics volt. Én meg csak hallgattam és nagyot nyeltem.

- El kellene mennem - tört ki belőlem, de legszívesebben lefejeltem volna a falat, annyira idegesített a viselkedésem.

Valamit káromkodott japánul, majd sarkonfordult és rohanni kezdett. Valószínűleg most fog mószerolni Sally-nél, aztán megtudja Dylan és végül mindenki rám fog haragudni. Gyönyörű. Annyira értek, ahhoz, hogyan keverjem magam menthetetlen szituációkba. Nem várhattam meg a botrányt. Megfogtam a kis bőrtáskám és futni kezdtem egy kis sikátoron át, gondosan mutogatva a VIP kártyámat az ott ácsorgó biztonságiőröknek.

Fél úton a Camponie Still ruhabolt sarkán már alig volt bennem szusz, így leintettem egy taxit. A taxiban átható fűszag volt, a sofőr pedig nyulakról beszélt, akik a szélvédőn mászkálnak. Biztató.

- Uram, átment egy piroson - figyelmeztettem.

- Ja, az piros volt? - nevette sátánian, majd rágyújtott egy újabb kéteskinézetű cigarettára.

Kicsit kezdtem bepánikolni, és mivel már csak két háztömbnyire volt a végcél, így közöltem vele, hogy inkább kiszálnék. Annyira mindegy volt neki mi történik, hogy végül egy darab papírfecnit adtam neki fizettségül, amire az alapozóm számát írtam fel.

Nem éppen New York utcáira való öltözékemben hasítottam a levegőt a Starbucksig. A cipősarkam tiszteletreméltóan bírta a megpróbáltatásokat. A táskám kecsesen lebegett utánam a levegőben. Egy biciklista majdnem elütött, és egy indiai család babakocsiába is majdnem sikerült belepottyannom. Nem győztem mormolni a bocsánatokat.

Amikor végre elértem a kávézót, az zsúfolásig volt megtelve emberekkel. De megszokhattam volna már, itt annyi külföldi fordul meg egy nap, mint a Szabadság szobornál. Nehézkesen betömködtem magamat a bejárati ajtón, majd a sort megkerülve legelőre mentem. Érdeklődtem egy kedves afroamerikai lánytól, hogy hol van Zack, majd mondta, hogy éppen most ment ki a motorjához.

Fejvesztve rohantam ki a hátsó ajtón, ahol megjegyzem nekem nem lett volna szabad, és imádkoztam, hogy ne hiába legyen az egész. A hezitálásom miatt két embert is megbántok akkor. De Zack éppen akkor készült felvenni a bukósisakját.

- Zack! - kiálltottam rá.

Megfordult, majd lerakta a sisakot, és mint aki szellemet lát, úgy nézett vissza rám. Szemei furcsán pásztáztak engem.

- Ne haraudj, hogy nem jöttem előbb - szabadkoztam - Klipforgatásról jövök.

- Oké, semmi gond - mondta, de szemei még mindig értetlenségről árulkodtak.

- Mit szerettél volna megbeszélni? - kérdeztem félénken és kicsit közelebb léptem hozzá.

- Én? 

Letaglózva. Most akkor mi a szösz van? Idehív, eljövök életem egyik legnagyobb eseményéről, erre meg annyit bír kinyögni, hogy ÉN? Minek hívott ide?

- Kaptam tőled egy sms-t, hogy jöjjek ide - mutattam a telefonomra.

Gondosan szemügyvre vette az üzenetet, majd megcsóválta a fejét.

- Én nem írtam neked semmit - motyogta.

- Figyelj, mondd el mit szeretnél, nem kell keríteni... - feleltem sóhajtva.

- Melinda, komolyan mondom - mondta megerősítve - nem én küldtem azt az üzenetet.

Nem hittem el. A számat kezdtem rágni, majd belerúgtam a mellettem lévő kukába. Legszívesebben ripityára törtem volna egy baseball ütővel.

- Fasza - bukkant elő belőlem ez a méltán helyzethez illő megnyilvánulás.

Látszólag a nyomorom kicsit sem hatotta meg. Nem tudta mitévő legyen, nem értette mi ez az egész. A jó hír az, hogy én sem. De nem ő jött el egy klipforgatásról, és nem vele fog szakítani a szerelme.

- Dylan el fog hagyni ezért - suttogtam elcsukló hangon.

- Ha szereted, akkor miért nem vagy vele? Miért jöttél ide? 

- Mert sok elvarratlan szál volt még köztünk.

- Múltkor megbeszéltük, hogy annyiban hagyjuk az egészet - szögezte le - Miért gondoltam volna meg magam?

- Talán mert lehet, hogy én is meggondoltam magam - vallottam be.

Odasétált mellém és átölelt. Mindez semmit sem változtatott azon, hogyha ez kiderül Dylan megöl. S mivel valami rossz akaróm küldte az sms-t, tuti rá fog jönni.

- Tegnap beszélgettem Tinával - emlékezett vissza. - Elmondtam neki, miről beszélgettünk. Azt mondta verjelek ki a fejemből, ez egy veszett ügy.

- Mi mást mondott volna? - nevettem. - Szeret téged.

- Lehet - ismerte el. - De tudod az, hogy idejöttél csak egy sms miatt, ez mégsem arra ad okot, hogy felejtselek el.

Ó, magasságos... Mibe keverted magad Linda? Istenem, hogy miért akarom én 120 fokon élni az életem. Annyira egy telhetetlen, elégedetlenkedő idióta vagyok.

- Most mi lesz? - kérdeztem.

- Nem tudom.

A szavak visszhangoztak a fülemben. A földet bámultam. Zackary lábai egyre közelebb lépdeltek hozzám, majd megfogta az államat, és a szemére irányíotta a tekintetem. Arcomat lágyan megsimogatta és megsimogatta összefont hajamat.

A homloka lágyan a halántékomhoz simult és a fülemben éreztem lehelletét. Mindig ezt akartam érezni. Mindig erre vágytam, arra, hogy ő legyen az, aki szeret. És most itt van, és talán megtörténik vele. De mégis mi ez? Gyerekszerelem, amibe belemagyarázom ezt az egészet? Mi lesz Dylannel? De már késő volt gondolkodni.

- Megcsókolhatlak? - kérdezte, és ahogyan ajakai formálták a szavakat, nyelvehegye megérintette a fülcimpámat.

Nem tudtam megszólalni. Apró csókokkal közelítette meg az ajkaimat. 

Ez volt az a csók, amiről mindig is álmodtam és sose gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Soha. Egyszerűen lehetetlen. Nem a nyelvek édes játéka volt ez. Sok szenvedés, el nem mondott szó és fájdalom furcsa enyhülése. Amikor romantikus regényekbe azt olvastam, hogy órákon át csókolóznak, mindig lemartam az arcomat, hogy ennyire azért nincs sok érzelmi töltet egy csókban... Jelentem, van.

Összefonódva, immáron megnyugodva pihegtem erős vállain. Finom melegség melgítette át a testem, ő pedig fáradhatatlanul simogatta hajamat.

- Menjünk innen - javasoltam. - Menjünk el Tohopekaliga tóhoz. Ott van egy kis halászkunyhója a családnak.

- Jó - lehelte - És itt van nálad a kulcs?

- Aha - biztattam, majd felpattantunk a motorra.

- Biztosan ezt akarod? - kérdezte komoly hangon és kissé rettegve a választól.  

Nem tudtam mit válaszoljak. Biztosan? Nem tudom, hogy biztosan azt akarom-e.

Forgatás I.

Ajánlott zene: Coconut Records - "West Coast" 
http://www.youtube.com/watch?v=iR654dhhZNs

Amikor megérkeztünk a próbaterembe elfogott valami kislányos szégyenlősség. Nem vagyok az a típus, aki szereti, ha bemutatják. Olyan feszéjező érzés. Kényelmetlen.

Így megígértettem Dylannal, hogy megpróbál a lehető legnyugisabb maradni. Szerencsére alapvetően a férfiakkal mindig jól megértettem a hangot, hála két öcsémnek és apukámnak. Egy lány, aki férfi elnyomásban nő fel, meg se kottyan a káromkodás vagy a disznó viccek, csípős megjegyzések.

A raktár épület előtt, régi, ócskavas telepre való motorok álltak. Úgy néztem rájuk, mintha a világ legrondább teremtményei lennének.

- Ezek valamikor Vespák voltak - mutatott rájuk Dylan, majd legyintett.

Megfogta a balkezem és bevonszolt az ajtón. Minden sötét volt, de a hangok erőteljesek. A padlószőnyeggel borított épület szűk folyosóin úgy éreztem magam, mint egy alterművész. Ahogy a csizmám sarka elsüllyedt a szőnyegben furcsán megnyugtatott. Azonban Dylan kaján vigyora és az egyre erősödő hangok hamar kedvemet szedték.

- Szívem, - szóltam lágyan és megragadtam karját - egy 10es skálán mennyire fogsz utálni, ha mégis inkább hazamegyek?

Az ajkaiba harapott. Ajaj, ez nem jelent jót, legalább egy -3as. Nem akartam neki csalódást okozni, de annyira nem ez a csili-vili pophercegnő vagyok. Amikor kislány voltam imádtam énekelni, táncolni, mint mindenki, aki volt már kislány. Még színészképzőbe is jártam néhány évig. Aztán jött Logan. Vége mindennek. Csak a szerelem. És elérte, hogy Linda Carnal többé az életbe ne lépjen színpadra.

- Csak próbáldd meg, jó? - nézett rám kölyökkutya tekintettel.

- Legyen.

Dylan óvatosan ráhelyezte a tenyerét a kilincsre, majd beleegyezésemre várva visszanézett rám. Én zavartan mosolyogtam és bólintottam, biztosítván, hogy minden oké. Bementünk.

Senkinek nem tűnt fel. Nem erre számítottam, de így is jó lesz. Óvatosan a sarokba osontam Dylannel és leültünk az egyik erősítő tetejére. A srácok már még akkor sem vettek észre minket, amikor abbahagyták a zenét. Dylan taposlni kezdett és fütyülni.

- Azt a rohadt! - kapott a szívéhez a dobos, majd elvigyorodott - Mi van Dylan hoztál valakit, hogy tapsoljon Neked?

- Maradj már Baley, ő biztosan Linda - csítította a tőle jobbra lévő srác gitárral a kezében, majd elindult felém. - Chad vagyok, basszgitár. A nagypofájú dobos, az a Baley srác. Ja és a szótlan itt balra, akinek nem tűnik fel, hogy róla beszélek Clarck. Ő a szólógitár.

- Jól zenéltek - állapítottam meg - Neked még Dylannél is nagyobb a szád!

- Amúgy agyon vert? - mutatott a karomra Baley.

- Hát mit mondhatnék - tártam szét karjaimat - Kegyetlenek a szexuális szokásaink. Végre kiélhetjük magunkat.

A fiúk egymásra néztek, mint a lányok, akik az oviban elpirulnak a fütyi szó hallatán. Talán kicsit erős volt így indítani. Az első benyomás. Na ja, jól elcsesztem.

- Előzőhéten az én kislábujjam is eltört, mert a barátnőmnek lábfétise van - vallotta be a hallgatag Clarck. - Végre egy normális asszony, tesó!

Clarck megpaskolta Dylan vállát, majd kifelé indult és megborzolta a haját. Kezében egy üveg víz volt, a testén lévő szürke póló teljesen átázott a verejtékétől. Szimpatikusnak tűnt. Valami fura áradt az aurájából.

- Tudsz énekelni csajszi? - kérdezte Baley.

- Csöppet - vallottam be, és éreztem, hogy a talapamig elvörösödtem.

- Akkor jó lenne veled esetleg készíteni egy számot, nem skacok? - kérdezte Chad.

- Meglátjuk - mondtam.

Ennyiben is maradtunk, de Dylan alig bírt magával és mindenképpen indulnunk kellett a forgatásra. A Greyground turnébusza a garázsban állt. A kint parkoló motorokat bepakolták a busz hátsó részébe.

Az úton persze nem állták meg, hogy ne cseszegessenek. Folyton ismeretlen előadók számait játszották le, és fogadtak, hogy kitalálom-e. Alig vártam, hogy kiszálljunk. Büdös volt, keksz és chips darabok voltak szétszorva az ülésen, és hátul volt egy nagy folt, amiről nem is igazán akarom soha megtudni, hogy mi által került oda.

- És volt már numera a buszban? -kérdeztem, miközben a kocsihoz rendelt pizzából faltoztam.

- Erről Dylan tudna mesélni - hárított Chad.

- Akkor hanyagoljuk a témát - szögeztem le, majd fenyegetve néztem Dylanre.

- Chaddie fiú inkább a szabadban oldja meg - veregette hátba Dylan, aki a mondat hallatán félre nyelte a kóláját.

- Hé, ember! - ordította Chad.

- Relax - kiálltotta hátra Clarck, aki éppen próbálta kikerülni az úttesten lavírizó öreg nénit. - Ennek is itt kell totyognia bassza meg!

- A te nagyanyád is lehetne - jegyezte meg Baley, miközben PSP-jét nyomogatta.

- Te miért játszol 12 éveseknek való játékkal? - kérdeztem nevetve.

- A SuperMario egy klasszikus - oktatott ki - De a magd fajta lányok úgy sem értik ezt.

- Ismerem a WII-t, az XBOX 360-at, sőt még a Dragon Age-re is rákattantam pár évig - javítottam ki. - Két öcsém van, értek a fiús játékokhoz.

- Tudjuk a Barbie-idat kibelezted és kopaszra borotváltad a fejüket - motyogta Chad.

- Nem - öltötöttem rájuk nyelvet - Képzeld imádtam öltöztetni őket.

- Miért vagy ilyen csendes Dylan? - kérdezte Baley, miközben hüvelykujjával neki esett a kezében lévő gépezetnek.

- Csak ámulok és bámulok - szólalt meg mosolyogva - Linda életében nem beszélt még ennyit.

- Oké, befogtam - feleltem sértődötten.

Persze elröhögtük az egészet. Egyre közelebb voltunk a lakásunkhoz. Nem értettem miért jövük erre. Mi lehet a lakóhelyünk közelében, amit filmre lehet venni!? De inkább nem mukkantam meg. Boldog tudatlanság szellemében kuksoltam Dylan lábának dőlve.

Amikor megérkeztünk jobbról-balról rendőrök zárták le az utat, középen egy autó, teljesen összetörve.

- Úristen! - üvöltöttem. - Itt meg mi történt?  

28. Lábadozás

- Melinda Monica Carnal! - sipította egy gyanusan ismerős férfi hang.

Te jószagú Úristen! Emberemlékezet óta nem hívott így senki. Mikor a ziháló, felénk futó Olivert pillantottam meg, szemei szikrát szórtak rám.

- Az egy dolog, hogy ellopod a mobilom, ezen meg sem ütközöm - legyintett a földet nézve, majd hirtelen rám szegezte mogyoróbarna, ijesztően dülledt szemeit. - De szívem, nekem az a munkaeszközöm!

Eléggé kínosan éreztem magam. Elcsórtam az egyik legjobb barátom mobil-munkaeszközét, és majdnem megcsókoltam Zacket.

- Köszönöm - bukott ki belőlem a szó, de nem a telefonra értettem, hanem arra, hogy pont jókor érkezett.

- Jajj, tudod hogy nem haragszom - könnyebbült meg mikor átnyújtottam a mobilt.

Oliver megsimogatta bonyolult masináját, majd miután ráébredt a hívásnaplóból, hogy mennyire nem fontos ember, kérdően nézett Zackre.

- Minden rendben? 

- Leszámítva, hogy Melinda keze eltörött és galibát okoztam - magyarázkodott Zack, majd felém fordult - Jobb lesz, ha megyek.

- Nem tudom mi lesz a jobb - válaszoltam őszintén, de beleegyezően néztem rá, hagytam elmenni.

Oliver elhűlve pillantott Zack után, aki komótos léptekkel bandukolt a hosszú folyosón. A sarkon egy pillanatra visszafordult, de csak annyira, hogy bekopogjon a vallatószobába, hogy elment. Nem intett, nem köszönt mégegyszer, még csak a tekintetét sem fordította felénk. Nem tudom mi lett volna jobb...

***

Még soha nem volt semmim eltőrve, és az egy dolog, hogy véget ért a magamról alkotott törehetetlen elméletem, mostmár végre ennek kapcsán megértettem miért okosabbak a balkezesek. Egyszerűen lehetetlen, hogy balkézzel kinyisd a lekváros üvegtetejét, vagyhogy megírj egy számlát, vagy felhúzod a zoknit. Keserves napok következtek számomra, és Dylan sem könnyítette meg a dolgom. 

- Vogue-t, vagy Glamour-t hozzak? - kérdezte, miközben a szennyest segített válogatni.

- Inkább egy NY Times-t - sóhajtottam.

- Mi történt a felszínes wc irodalommal? 

Vállatvontam. Nem akartam mindig divatlapokat átnyálazni, egy idő után sablonossá és felszínessé teszik az embert. És mivel a kábeltévét Jackson miatt ki kellett iktatnunk, így a híreket csak a notebookról tudom meg. Márha itt van valaki és kinyitja nekem, ugyanis egyedül ez sem megy. Nem lenne hülyeség összeírni egy listát mi nem megy tört kézzel egyedül. De talán a mi megy lista rövidebb lenne.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk vacsorázni - ajánlotta fel kedvesen, de legszívesebben leordítottam volna a fejét. Ember nézz már rám! Eltört a jobb kezem! Mivel egyek a lábammal?

- Szerintem az most nekem nem a legmegfelelőbb program - ingattam a fejem.

- Akkor egy mozi? - ötletelt és közben levette a polcról a mosószert.

- Pipa - válaszoltam mosolyogva.

A mosást elindította, majd felrakott a mosógép tetejére és szenvedélyesen csókolgatni kezdte a nyakam.

- Ezt szereti - mormogtam, miközben éreztem, hogy meleg levegő szivárog a szájából a pórusaimba.

- Tudjuk - mormogta a bőrömbe.

Két hete, a baleset óta még csak ennyi romantika sem történt köztünk. Nem is aludtunk egy ágyban. Nem veszekedtünk, csak nem beszéltünk nyíltan a dologról.

- Szeretlek - suttogtam a fülébe, majd magamhoz szorítottam és mellkasomon éreztem, ahogyan a szíve, majd ki robban a helyéről.

- Én is nagyon szeretlek - felelte, mindezt úgy, hogy a fejemet két kézzel tartotta és mélyen a szemembe nézett.

Innentől kezdve nem volt szükség szavakra. Csókolózni kezdtünk és átkoztam magamat, amiért nem tudtam két kézzel túrni a finom haját. Lábaimmal átkulcsoltam a térdhajlatánál és teljes testsúlyommal kapaszkodva magamra rántottam. A mosógép alattunk centrifugázni kezdett...

Elnevettem magam. Ez mégis milyen abrszurd?

Dylan a fenekem alá nyúlt, felemelt és kivitt a fürdőből. Míg a szobámig eljutottunk kétszer majdnem hanyatt estünk a szőnyegben, egyszer neki ment a dohányzó asztalnak és beverte az ajtófélfába a fejemet. Mentségére szóljon, hogy egész végig egymás szájában voltunk.

Miután beértünk lerakott az ágyra, megsimogatta a fejem bubját és adott rá egy puszit. 

- Sajnálom, ügyetlen vagyok - nézett rám nagy igéző szemeivel kérlelve.

Válaszul megcsókoltam és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Szabaduló művész is megirigyelhetné a gyorsaságot, amivel lerepültek rólunk a ruhák. Annyira kívántam, hogy előjátékra itt már semmi szükség nem volt. 

Végre egymásban lüktettünk és olyan hangerővel, amilyennel csak akartunk. Dylan felém emelkedett és lassan elmerült bennem. Másra se bírtam gondolni, csak arra, ahogyan elélvez. Látni akartam a verejtékcseppeket a homlokán és a megfeszülő izmokat. Szinte már nem is a saját örömöm vállt elsődlegessé.

Három órán keresztül. Mindenhogy, ahogy el lehet képzelni. És 5:3 az én javamra. Azt hiszem ezzel mindent elárultam. Vita lezárva.

- El akarlak venni, te nő! - mondta miután erőtlenül mellémdőlt.

- Várj ezzel még egy kicsit - kacsintottam rá. - Pár hónap és menekülni fogsz.

- Pár hónapja is ezt mondtad, és nem mentem messzire.

- Ezt csodának tekintem.

- Lenne kedved szerepelni a banda új videóklipjében?

- Ez aztán a gyors témaváltás! - nevettem fel, majd komolyan néztem rá. - Ne haragudj, de nem.

- Jajj cica, de miért? - könyörgött. - Minden lánnyal madarat lehetne fogatni, akitől ezt kéri a párja. Te meg kéreted magad!

- Akkor kérd meg a mindenlányt, hogy szerepeljen a klippedben! - javasoltam, majd belecsíptem a vállába.

- Hozzád írtam a dalt - vallotta be kisfiús bájjal.

- Akkor stipi-stopi a jogdíjakra! - vágtam rá vigyorogva, de letörtnek tűnt a válasz hallatán.

- Ugyan bébi - rimánkodtam - Hogy nézne ki, ha a tengerparton ülnék, virágszirmokat tépkednék és a lábamat mosná a víz... te meg arról muzsikálsz mennyire szeretsz. Ez hiteltelen!

- Szóval hiteltelenek az érzéseim. Kösz.

- Nem ezt mondtam! - vágtam rá.

- Nem mondtam, hogy tépkedj virágszirmokat, sőt azt sem, hogy sétálj be egy elől fércelt esküvői ruhában egy templomba, ahol én várlak. És még csak cabrio sincs az elképzeléseim között - világosított fel kissé sértetten.

- Később visszatérünk rá, jó? - mondtam kompromisszumkészen.

- Ma van a forgatás - vallotta be.

Nájsz. Gondoltam. Hogy az Istenbe lehet így a falhoz állítani? Miért nem lehetett előbb szólni? De amikor eszembe jutott, hogy pár hete majdnem megcsaltam, feleszméltem. Tartozom annyival, hogy most azt teszem amit csak óhajt.

- Hányra várjam a Sephorát és a L'Oreal-t, hogy embert faragjanak belőlem? - kérdeztem fanyaran.

- Nem erőszak a disznótor - vetette oda, miközben szakadt fehér trikójába bújt vissza.

- Szeretném, na - mondtam "nagyon" meggyőzően.

- Nem tudod mire vállakozol - figyelmeztetett és visszaugrott hirtelen az ágyba mellém.

- Minden jöhet, ami nem pornó, rasszista, vagy állatkínzás - mosolyogtam kevélyen - Ja és a következő Lady Gaga sem szeretnék lenni.

- Ahogy kívánod hercegnőm - mondta nevetve, majd megfogott a balkaromnál fogva és segített felöltözni.

- De a gipszel mi lesz? - húztam el a szám, és reménykedtem, hogy emiatt lemond a terveiről.

- Nagy szerepe lesz, majd meglátod - majd hozzá tette - Mindent a maga idejében.